A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
INFOKOMMUNIKÁCIÓ HEFOP Intézményközi megoldások költséghatékonysága Dr. Baksai István, Kardos Erika, Jász-Nagykun Szolnok Megyei Önkormányzat, Hetényi Géza Kórház A HEFOP 4.4 projekt célja a regionális szintű információtechnológiai fejlesztés. Mit jelenthet ez a fejlesztés a betegellátásban? Hogyan javíthatja a hatékonyságot, vagy hol csökkentheti az ellátás költségeit – vetődik fel számtalan kérdés. A jelen publikáció a feltett kérdésre adható válasz néhány fontos aspektusát kívánja bemutatni, a teljesség igénye nélkül [1, 8]. A HEFOP 4.4 projektben megvalósuló regionális intézményközi rendszerben az információátadás és az adatáramlás folyamatának megváltozása jelentősen befolyásolhatja a betegellátás eddig megszokott menetét mind a beteg, mind az egészségügyi intézmény, mind a finanszírozó szintjén. Az informatikai rendszermegoldás költséghatékonyságának vizsgálatánál vegyük először szemügyre a lakosság, illetve a beteg ember szempontjait. BETEGELLÁTÁS – A BETEG SZEMSZÖGÉBÔL Mivel közvetlen összeköttetés és adattovábbítási lehetőség jöhet létre az elsődleges ellátóhely – háziorvos – és a szakorvosi ellátás között, így a jelenleg sok esetben formális kommunikáció felgyorsulhat, tartalommal megtölthető lehet. A háziorvos közvetlenül is szerezhet információkat az ellátás egyes lépéseiről, vagy szolgáltathat adatot a beteggel kapcsolatos korábbi eseményekről, pótolva a hiányzó, vagy a beteg által lényegesnek nem tartott, nem közölt információkat. Lehetőség nyílik a telemedicinális alkalmazások igénybe vételére, hiszen a megfelelő felszereltség mellett a háziorvos konzultálhat szakorvossal. Példaként említhető az EKG vagy egyéb, a szakorvos által kiadott vizsgálóeszköz (pl. holter monitor), melynek adatait továbbíthatja a központba, kiértékelés céljából. Szervezett keretek között – a holter területen történő továbbadásával – egy adott lakossági csoport hatékony szűrése is megszervezhető, a beteg fölösleges utaztatása nélkül is. Az utaztatás elkerülésére már ma is akadnak példák, melyek sokkal szélesebb körben terjedhetnek el, ha szabályozott keretei lesznek az adattovábbításnak [6]. Jó példa lehet a – ma is több helyen működő – laboratóriumi vizsgálatok menetének átalakítása. A mai gyakorlat az, hogy a beteg utazik a vérvételi helyre, majd rosszabb esetben az eredményért is, mivel kisebb településeken laborvizsgálat nem, vagy csak nagyon korlátozott technikai háttér mellett végezhető. Amennyiben megvalósul a biztonságos összeköttetés, megszervezhető – különösen előnyösen praxisközösségek, vagy több háziorvos együttes rendelése esetén – 48 IME V. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2006. MÁRCIUS a begyűjtő és szállító hálózat, mely a helyben elvégzett vérvételt követően a kémcsöveket megfelelő körülmények biztosítása mellett eljuttatja a laboratóriumba, ahonnan az eredmény elektronikus úton juthat vissza az orvosi rendelőbe. Így helyben eldönthető, hogy van-e további tennivaló, szükséges-e a beteg utaztatása. Ez komoly segítséget jelenthet az idős, egyébként is nehezen mozgó betegek számára. A mai gyakorlattal szemben – a kémcsöveket elszállító jármű egy-két nap múlva viszi ki a nyomtatott eredményt – nagyon komoly időmegtakarítást jelenthet az elektronikus adatközlés, mivel az európai gyakorlatnak is megfelelően néhány órán belül az eredmény rendelkezésre áll [2]. INTÉZMÉNYI BETEGELLÁTÁS Az egészségügyi intézmények betegellátásában az előzőekben már említett folyamatok jótékony hatása érvényesülhet, csökkenhet bizonyos területeken a zsúfoltság. A közvetlen alapellátási összeköttetés megteremtése fokozhatja az elektronikus előjegyzések elterjedését, széles körű igénybevételét, hatékonyságát. Mindezek mellett megkönynyítheti a sürgősségi ellátás során az intézetbe kerülő betegek anamnesztikus adatainak a megismerését, ami nagyon komoly jelentőséggel bírhat eszméletlen állapotú, vagy balesetet szenvedett betegek ellátása során. A sürgősségi ellátásra szoruló, azonosítható, de nem a területhez tartozó beteg krónikus betegségeinek ismerete nagymértékben növelheti a gyógyítás hatékonyságát, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy csökkentheti a téves diagnózisok lehetőségét. Az egyes intézményeken belül, több telephely esetén is lehetőség adódik a beteg utaztatásának elkerülésére. Ha azt feltételezzük, hogy több telephelyes intézetben nem találunk minden telephelyen radiológus szakorvost, akkor azt is feltételezzük, hogy egy sürgős ultrahang, vagy rtg. vizsgálat esetén a beteg, vagy ritkábban az orvos utaztatása volt az eddigi gyakorlat. Ez megváltoztatható a képi állomány átküldésével, mivel egy röntgenfelvétel elkészítése nem jelent nehézséget a képzett szakdolgozó számára, a kiértékelés pedig másik telephelyen, vagy akár más intézetben is elvégezhető, melyre a világ számos helyén találunk példákat. Így az intézményeken belül, de az intézetek között kialakuló kommunikáció lehetővé teszi a magasan képzett specialisták tudásának jobb felhasználását a betegek gyógyításának érdekében. Az intézmények közötti kapcsolat lehetővé teheti a szövettani metszetek, vérképkenetek küldésének megváltoztatását, amivel lényegesen lerövidülhet INFOKOMMUNIKÁCIÓ HEFOP a pontos diagnózis keresésének folyamata, a kórházi ápolás időtartama. Ez előnyös a beteg, az ellátást nyújtó intézmény, valamint a finanszírozás szempontjából is [3]. BETEGELLÁTÁS – A FINANSZÍROZÓ SZEMPONTJÁBÓL Ezzel el is jutottunk a finanszírozó szempontjaihoz, ami persze szorosan kapcsolódik az előzőekben felvázoltakhoz. A betegek utazásait csökkentve, annak kiadásai is csökkennek, s a források más területek fejlesztésére fordíthatóak. Nő a betegek esélyegyenlősége, mivel olyan speciális tudással rendelkező kolléga is bevonható könnyedén a folyamatba, aki az adott ellátó intézménytől távoli helyen, az ország – vagy később akár a világ – más területén található. (A patológus kollégák jelenleg is rendszeresen küldenek kórszövettani leleteket konzultációra akár más kontinensre is.) Csökkenhet a redundáns vizsgálatok száma, így a vizsgálatok ismétlésére fordított jelenlegi összegek más célra átcsoportosíthatóak lehetnek. Összességében elmondható, hogy a hozzáférés növelésével kiterjedtebb területen hozható pontos, eredményre vezető, a beteg gyorsabb gyógyulását elősegítő döntés, – ha létezik ilyen egyáltalán. INFORMATIKAI MEGOLDÁSOK A BETEGELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN Az informatikai megoldások alkalmazásának következményei összegszerűen még nagyságrendileg sem becsülhetőek a részemről. Mivel a projekt jelenleg megvalósítás előtt áll, így annak hatásai csak később jelentkeznek. Meggyőződésem, hogy az általam felvázolt elképzelések megvalósíthatók, mivel valamennyi felsorolt megoldásra létezik már példa a világban, valamint a bevezetés és az alkalmazás bőséggel megteremti egyéb felhasználások lehetőségét is. Az is felvetődik, hogy az intelligens betegazonosító kártya bevezetése hogyan módosíthatja a felvázoltakat. Feltételezésem az, hogy a kártya és a közvetlen informatikai kapcsolat kiegészítői és nem versenytársai egymásnak, mivel mindkét megoldásnak vannak olyan alkalmazásai, ahol nem helyettesítik egymást. Mivel a kártya is fejlesztés alatt áll, talán egyszerűbb a döntés a kártya adattartalmát illetően, amennyiben az informatikai rendszer képes – a megfelelő szabályok betartása esetén – adatot szolgáltatni, a kártya alapján azonosított betegről [4, 5]. Az előbb felvázolt kép természetesen nem azonnal valósul meg. Az informatikai alkalmazások lehetőséget teremthetnek, s ezeket fokozatosan lehet beépíteni a magyar egészségügyi ellátás gyakorlatába. Ehhez kell az elkövetkező időszakban az informatikai alkalmazások iránt érdeklődő egészségügyi dolgozóknak, és az egészségügy iránt elkötelezett informatikusoknak sokat dolgozniuk [7]. IRODALOMJEGYZÉK [1] Weltner János: Kártya és kártyatartó. IME 2005. 4. évf. 8. sz. 39-41. [1] Magyari Péter, Rékassy Balázs: Az intézményközi regionális informatikai rendszer centrális megvalósításának alternatív lehetőségei. IME – 2005. 4. évf. 1. sz. 47-50. [3] Simon Béla: Internet-alapú kommunikáció megvalósítása kórház és háziorvosok között. IME – 2004. 3. évf. 1. sz., 40-43. [4] Surján György, Kincses Gyula: Az intelligens egészségügyi kártyáról. IME – 2003. 2. évf. 2.sz. 42-44. [5] Váradi Péter, Kricsfalvi Péter: Intelligens betegkártya bevezetési stratégiája az önkéntes kölcsönös egészségpénztárban. IME – 2003. 2. évf. 5. sz. 42-46. [6] Varga János: Integrált kórházi informatikai rendszer a gyakorlatban. IME – 2004. 3. évf. 9. sz. 45-48 [7] Szabó Csaba: Hétköznapi kórházi informatika a menedzsment szemével: Áldás, vagy átok? IME – 2003. 2. évf. 3. sz. 42-45. [8] Rékassy Balázs, Magyari Péter: Krónikus betegség menedzsmentje – ahol az igazi megtakarítás, és hatékonyságnövelés rejlik. IME – 2005. 4. évf. 3. sz. 17- 21. A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Baksai István 1953. július 20-án született Nyíregyházán. Orvosi diplomáját 1978-ban szerezte a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános Orvosi Karán. 1988-ban szülészet-nőgyógyászatból szakvizsgázott. 1996-ban egészségügyi menedzseri szakoklevelet sze- rez. 1978. október 1-től 1989. augusztus 31-ig a DOTE női klinikáján dolgozott, mint klinikai orvos, egyetemi tanársegéd. 1989. szeptember 1-től a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézetbe került, ahol a szülészetnőgyógyászati osztályon, mint adjunktus, 1991-től mint főorvos tevékenykedett. 1998. február 25-től a Kórház főigazgató főorvosa. IME V. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2006. MÁRCIUS 49
