A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA OLVASÓI HOZZÁSZÓLÁS Az irányított betegellátás védelmében Mihályi Péter hozzászólása Tisztelt Olvasóink! Az alábbiakban Mihályi Péter hozzászólását olvashatják Donkáné Verebes Évának és Oberfrank Ferencnek az IME, 2005. 7. szám, 12. oldalán megjelent tanulmányához. A két szerző szempontok és érvek sorát vonultatja fel annak bizonyítására, hogy • az irányított betegellátási modell kísérlet (továbbiakban: IBM) valójában egy rosszul működő amerikai modell másolata; • az IBM nem működik és nem is működhet eredményesen a társadalombiztosítás keretei között. Bár egyértelműen nem mondják ki, az Olvasó számára egyértelmű a végkövetkeztetés: az IBM-et abba kell hagyni. Engem az érvek nem győztek meg. Másutt már módom volt pozitív módon kifejteni, hogy miért tartom támogatandó kísérletnek az IBM-et, ezért most csak a szerzők által felvonultatott érvekre szeretnék röviden reagálni. Az amerikai tapasztalatok csak annyit bizonyítanak, s ezt maguk a szerzők írják, hogy a ‘managed care’ formációk legtökéletesebb változata sem problémamentes. Hát persze, hogy nem az. A modern világ, a modernitás lényege, hogy a társadalmi lét egyetlen szférájában sincsenek tökéletes megoldások. Viták és reformok nyomán magunk alakítják minden ország politikai, gazdaság – és ezen belül egészségügyi rendszerét –, miközben minden felvilágosodott kormány tudja, hogy a legnyomasztóbbnak tűnő problémák megoldása nyomán is újabb meg újabb problémák fognak jelentkezni. Az sem érv, hogy „az Egyesült Államokban a panaszok legnagyobb része az irányított betegellátási szervezeteket illeti”. Hát persze, mindenütt azt szidják, amit ismernek, amit látnak. Az Eurobarometer 2003-as felmérése szerint az EU 15 fejlett tagállamának átlagában a megkérdezettek 13%-a mondta csupán azt, hogy a nemzeti egészségügyi rendszer jól működik (runs well). Mind az amerikai managed care, mind a hazai IBM kritikája ott a leginkább hibás, hogy a szerzők egy nem-létező, ideális egészségügyi modellhez viszonyítanak. Valóságot csak valósággal, modellt csak modellel szabad öszszevetni. Az amerikai rendszer – írják a szerzők – „nem teszi lehetővé az egyenlő bánásmódot a betegekkel”. Vajon a szerzők ismernek-e akár egyetlen olyan rendszert, amely garantálja az egyenlő bánásmódot, az egyenlő hozzáférést. Aki csak egy kicsit figyelmesen olvasta az elmúlt évtizedek egészségügyi szakirodalmát, az tucatjával tudja sorolni az ellenpéldákat a brit, a skandináv szerzők tollából is. Talán elég, ha itt most csak Le Grand (1978) klasszikus művére hivatkozunk. A fejlett ipari országokban a társadalom keresztülkasul át van szőve mindenféle társadalmi egyenlőtlenségekkel, és ez – természetesen – az egészségügyben is visszatükröződik. 12 IME IV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2005. NOVEMBER Az IBM eddig felmutatott teljesítményét is csak a mai magyar valósággal szabad összevetni. Azzal az egészségügyi ellátó és finanszírozási rendszerrel, amelyről minden szakember tudja, hogy telis-tele van egyenlőtlenségekkel, igazságtalansággal és korrupcióval. Azt is elismeri minden komoly szakember, hogy a magyar egészségügy nem biztosítási alapon működik. Szó sincs társadalombiztosításról, sem beveridge-i, sem bismarcki értelemben. Az OEP nem biztosító, hanem az Egészségügyi Minisztérium kifizető főosztálya. Egyáltalán nem véletlen, hogy az OEP elsőszámú vezetői rendszerint irodát tartanak fenn a minisztérium épületében! Éppen ezért a szerzőknek az a perdöntőnek gondolt érve, miszerint az IBM nem illeszthető be a társadalombiztosítás rendszerébe – egyszerűen irreleváns. Minderre példaként szolgálhat a következő megállapítás. Képmutató érvelés az IBM-ben keletkező adatok informatikai eszközökkel történő gyűjtését és kezelését adatvédelmi szempontból bírálni, s az egészségügyi törvény azon paragrafusát citálni, amelyben arról van szó, hogy a betegek adatait csak írásbeli hozzájárulás esetén szabad átadni – miközben mindenki tudja, hogy a háziorvosi praxisok körében nyugdíjazáskor, orvos-csere esetén is úgy kerülnek az adatok átadásra, hogy eközben nincs mód minden egyes TAJ-kártya tulajdonostól előzetes írásbeli engedélyt kérni. Végezetül szeretnék néhány kisebb súlyú kritikai megjegyzésre is válaszolni. • • Az IBM lényege az, hogy a bevont lakosság (kezdetben 160 ezer fő, napjainkban 1,9 millió) orvosi ellátását egy helyi szervező intézmény irányítja a budapesti OEP helyett, s ezért a szervezők részesülnek a megtakarításból. A lényeg a decentralizáció, a választás lehetősége. A cél nem a spórolás, hanem a pazarlás kiküszöbölése. A pénz nem kerül ki az egészségügyből, sőt a modellkísérletben résztvevők ellátásából sem. A felesleges kórházi beutalások és vizsgálatok, vagy az indokolatlan gyógyszerelés kiküszöbölésével felszabaduló pénzt a szervező a kísérletben részt vevő biztosítottak érdekében másutt teljes mértékben felhasználja. Így kerül több műszer, több szűrővizsgálat a rendszerbe, és így lehet legálisan egy kicsit több pénzt juttatni az egészségügyi dolgozóknak. Önmagában az a tény, hogy az IBM pályázatok résztvevői tanácsadói segítséget is igénybe vettek – természetes. Így működik minden pályázati rendszer, az EU rendszere is, meg a hazai Nemzeti Fejlesztési Terv is. EGÉSZSÉGPOLITIKA • OLVASÓI HOZZÁSZÓLÁS Kétszeresen is tévednek a szerzők, amikor azt állítják, hogy az OEP belső elszámolási és nyilvántartási rendszereinek hiányosságai addig nem járnak jövedelem-átcsoportosítással, amíg egységes a kockázatközösség. Egyfelől nem szerencsés úgy érvelni, hogy amíg a Csáky szalmája egy kupacban van, addig nem számít, ha rohad, ha büdös... Másrészt nem is igaz az állítás, hiszen a rossz vagy hiányos informatikai rendszerek bizonyos szolgáltatók számára szükségszerűen több, mások • számára kevesebb pénzt allokálnak a közösből, így mégiscsak vannak nyertesek és vesztesek. Az Alkotmányra való hivatkozás ebben a formában szimpla csacsiság. Azt, hogy a kísérletben résztvevők száma fokozatosan nő, nem lehet hátrányos megkülönbözetésnek tekinteni. Ilyen alapon – például – a budapesti metróépítés is kifogásolható lenne, hiszen abból a nem-budapesti lakosoknak igencsak kevés hasznuk van. IRODALOMJEGYZÉK [1] Le Grand, J. (1978): „The Distribution of Public Expenditure: The Case of Health Care”, Economica, 45. évf. 125-142. [2] Mihályi Péter (2005): „Gyáva politika – bukott reform”, Népszabadság, márc. 22. [3] Mihályi Péter (2003): „HMO Experiment in Hungary – A Unique Road to Health Care Reform”, CEU-Economics Working Paper, 9/2003 Elkezdődik a 11 milliárd forintos egészségügyi beruházás Debrecenben 2005. november 3-án, került sor a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum területén az Európai Uniós támogatással megvalósuló, 11 milliárd forintos egészségügyi beruházás alapkőletételére. Hazánkban 1989 óta ez a legnagyobb volumenű, legnagyobb támogatási összeggel megvalósuló ágazati fejlesztés. A DEOEC 2004-ben sikeresen pályázott az Európai Unió Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja „Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése az elmaradott régiókban” című intézkedésének keretében elnyerhető támogatásra. Az Auguszta Program néven ismertté vált beruházás támogatási szerződését az idei év elején írták alá a partnerek. Az intézmény-fejlesztéshez az Európai Regionális Alap 9,1 milliárd forinttal, a hazai költségvetés 1,7 milliárd forinttal, a DEOEC pedig saját forrásából 1,32 milliárd forinttal járul hozzá. Az ország lakosságának egészségi állapotára vonatkozó mutatók szerint az észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban a legrosszabb a lakosság egészségi állapota, és különösen gyakori a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések előfordulása. Annak érdekében, hogy ezen a területen jelentős javulást érhessen el, a régiót ellátó DEOEC egész Közép-KeletEurópában modellértékű, gyógyító-megelőző-utókezelő betegellátó központot hoz létre hazánkban elsőként, Kardiovaszkuláris és Onkológiai Komplex Regionális Egészségcentrum néven. A központban – amely várhatóan 2007 őszén kezdi el működését –, lehetőség nyílik majd az említett betegségcsoportok átfogó kezelésére a megelőzéstől kezdve a szűréseken, diagnosztikán, műtéti terápián át, egészen a rehabilitáció és az utógondozás biztosításáig. A program sikeres működésének eredményeként 2010-ig a keringési megbetegedések miatti halálozás várhatóan 12%-kal, a rosszindulatú daganatok miatti halálozás a férfiak esetében 12%-kal, a nők esetében 10%-kal csökken, továbbá évente 214 ezerrel lesz kevesebb a táppénzen töltött napok száma a régió lakossága körében. 2007 tavaszáig megépül egy 13 ezer m2 összterületű új épület, kezdetét veszi a főépület teljes körű rekonstrukciója és tetőtér-beépítése, valamint sor kerül orvostechnikai eszközök beszerzésére is. Az új épületben központi műtőblokk, ideg-, ér-, onkológiai-, mellkas-sebészeti, egynapos-sebészeti és szeptikus műtők, központi aneszteziológia, valamint az ezekhez tartozó klinikai osztályok kapnak helyet, 26 intenzív és több mint 100 klinikai ággyal. TÉ IME IV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2005. NOVEMBER 13
