Visszatekintve a több mint négy évtizedes orvosi, oktatói pályámra sokszor gondolkodom azon, hogyan lehetett volna jobban, hatékonyabban dolgozni, úgy végezni az orvosi munkát, hogy sokkal eredményesebbek legyünk. Az ember ilyenkor óhatatlanul azt gondolja, hogy ha nagyobb anyagi ráfordítás lenne lehetséges, akkor biztos minden megoldódna, hatékonyabban tudnánk gyógyítani, hamarabb felismernénk a bajt, gyorsabban, jobban tudnánk segíteni a betegeinken.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
EGÉSZSÉGPOLITIKA Beköszöntő Visszatekintve a több mint négy évtizedes orvosi, oktatói pályámra sokszor gondolkodom azon, hogyan lehetett volna jobban, hatékonyabban dolgozni, úgy végezni az orvosi munkát, hogy sokkal eredményesebbek legyünk. Az ember ilyenkor óhatatlanul azt gondolja, hogy ha nagyobb anyagi ráfordítás lenne lehetséges, akkor biztos minden megoldódna, hatékonyabban tudnánk gyógyítani, hamarabb felismernénk a bajt, gyorsabban, jobban tudnánk segíteni a betegeinken. Nyilvánvaló, hogy a színvonalas gyógyításhoz, betegellátáshoz, a jó minőségű szakemberképzéshez, a gyógyítási feltételek biztosításához megfelelő anyagi forrás szükséges. Amióta részt veszek ebben a munkában, igyekeztem azt lelkiismeretesen végezni. Nyilvánvaló, hogy közben hatalmas változások történtek. Robbanásszerű a szakmai ismeretek bővülése, szinte beláthatatlan a fejlődés az orvostechnikában, a diagnosztikában, a terápiás lehetőségekben. Korábban el nem képzelhető új gyógyszeres kezelések jelentek meg, amelyeket a genetikai ismeretek forradalmi bővülése és az új eredmények felhasználása tett lehetővé. Nincs olyan pillanat, amikor ne éreznénk, hogy még sokkal többet kellene tudnunk, sokkal nagyobb ismeretanyaggal kellene rendelkeznünk ahhoz, hogy akár a legszerényebb módon megfeleljünk a korszerű elvárásoknak, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat. Közben persze azt is látjuk, hogy a világon mindenhol exponenciálisan drágultak az ellátás, a gyógyítás feltételei, minden sokkal korszerűbb, de sokkal drágább is lett. Az egészségipar meghatározó ágazattá fejlődött. Követhetetlenül sok pénzre lenne szükség ahhoz, hogy a naponta változó igények kielégíthetőek legyenek. Könnyen belátható, hogy a fenti feltételek, még ha törekszünk is rá, nem teljesíthetőek, sem a személyi, sem a gazdasági lehetőségek ezt nem teszik lehetővé. Mégis célul kell kitűznünk, hogy a lehető legkorszerűbben, megfelelő feltételek mellett törekedjünk a betegellátás elvárt szintű biztosítására, javítanunk kell a gyógyítási eredményeinket. Mindent el kell követnünk, hogy megfelelő prevencióval a várható, egészségben eltöltött életévek száma növekedjen. Sajnálatosan kell azonban azt tapasztalnunk, hogy a vázolt igyekezet ellenére nagyon sokaknál pl. a magas vérnyomás betegség felismerésére akkor kerül sor, amikor már visszafordíthatatlan károsodás következett be, vagy azokban a családokban is, ahol a nem inzulin függő cukorbetegség halmozottan fordul elő, akkor születik meg a diagnózis, amikor a páciensnél a diabéteszes károsodások már kialakultak. A statisztikákat elemezve jól követhető, hogy gyakori a rosszindulatú betegségek késői felismerése. A helytelen táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségek száma is jelentős. Tudjuk, hogy sokan a legelemibb ismeretekkel sem rendelkeznek a saját biológiai működésükről, szükségleteikről, az egészséges életmódról, az őket közvetlenül károsító környezeti tényezőkről. Óriási az űr a hihetetlen fejlődés és az előzőekben felvázolt mindennapjaink között. Azt is látnunk kell, hogy hazánkban jelentős különbségek észlelhetők a területi elhelyezkedésből, etnikai, származási, gazdasági helyzetből adódóan. A humánusan gondolkodó orvos, egészségügyi dolgozó ezt különösen fájdalmasnak érzi. Nagyon sokat tettünk azért, hogy ez ne így legyen. Sok pénzt, szellemi energiát fektetett az egészségügy, a szűrő programok kidolgozására, alkalmazására, igen sok minden történt a daganatok korai felismerése érdekében. Hosszasan sorolhatnám azokat a törekvéseket, amelyek mégsem hozták meg a várt eredményt. Közben a környezetünkben számos ország eredményei, mutatói javultak, igazolva azt, hogy lehetséges a változtatás. 4 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2017. JÚLIUS-AUGUSZTUS EGÉSZSÉGPOLITIKA Nagy energiát fordítottunk a szakemberképzésre, továbbképzésre. Voltak területek, ahol európai viszonylatban is élenjártunk, vagy egyedülállók voltunk. Ilyen volt pl. az egészségügyi főiskolai képzés, a védőnőképzés. Lehetne, de nem kívánom felsorolni azokat a területeket, amelyek elismerést érdemlően dolgoztak, fejlődtek. Közismert a magyar orvosképzés magas színvonala, sokat tettek egyetemeink a szakorvos-képzés és a rendszeres továbbképzés érdekében is. Távol álljon tőlem, hogy azt gondoljam, hogy az oktatás területén tulajdonképpen minden rendben működik. A szakember képzés megítélésének egyik fő szempontja, hogy a gyakorlatban, a mindennapokban milyen a friss szakemberek eredményessége. Tegyünk meg mindent, hogy utódaink lássák, hogy ebben az irányban is felismertük a változtatás, fejlesztés szükségszerűségét, és próbálunk is tenni ezért. Át kell gondolnunk, hogy kiket és milyen feladatok elvégzésére, milyen szinten képzünk. Szakítanunk kell a hoszszú ideig megváltozhatatlannak gondolt feladatelosztás, feladatvégzés gyakorlatával: újbóli felosztás szükséges, amely az orvos és a megfelelően képzett nem orvos egészségügyi szakember tevékenységével kapcsolatos. Égetően szükséges ez a fekvőbeteg ellátásban és az ápolásban is. A kompetenciák szükséges újragondolása, módosítása és a hozzáillesztett képzés nagy segítséget és feltétlenül hatékonyabb, biztonságosabb, gazdaságosabb betegellátást jelenthet. Változtatás indokolt a diagnosztikai és terápiás tevékenység számos vonatkozásában is. Sok minden történt már ezen a területen, de nyilvánvalóan nem érte el a kívánatos célt. Körülnézve a fekvő- és járó beteg szakellátásban, vagy a területen végzett orvosi, gondozási feladatok elvégzésében hoszszasan sorolhatók az ismert anomáliák. Az orvos létszám messze a szükséges alatt van. Az ellátási struktúra nem felel meg napjaink igényének. Nem várható gyors megoldás. Az átgondolt feladatmegosztás a jó irány, ehhez illeszthetőek a biztonságos és finanszírozható működési feltételek. Ugyancsak számolnunk kell az egészségügyi dolgozók létszámának csökkenésével is. A gyógyítás és a megfelelő ápolás a fekvőbeteg intézményekben sok helyen már kritikus helyzetbe került. A szakdolgozók képzettségüknek megfelelő alkalmazása segíthet ezen. Az ésszerű változtatás a hivatás presztízsének emelése, de ez a megfelelő egzisztenciális fejlődést biztosító bérezés nélkül önmagában nem elegendő. A bérkérdés sürgősen rendezendő, meg kell akadályozni a további létszámcsökkenést és színvonalesést. Az elmúlt időben a nem orvosi, egészségügyi felsőoktatás területén kormányzati támogatással elhatározott változtatások, már középtávon is segíthetnek, és hozzájárulhatnak a kritikus helyzet elkerüléséhez. Indokoltnak tartom bizonyos népegészségügyi kérdések és megoldások újragondolását. A Népegészségügyi Kutatóhelyek alkalmasak arra, hogy az irányváltásban részt vegyenek, az egészségügyi kormányzatnak segítséget nyújtsanak. Ebben a vonatkozásban is megtörténtek az első lépések. Minden eszközzel támogatni kell a lakosság egészségügyi kultúrájának színvonalemelését. Az egészségnevelés, az egészségtudatos gondolkodás kialakítása a kisgyermek-korban kezdődjön, és egész életen át folytatni kell. Persze ez is részben pénzkérdés, de messze nem akkora összegekről van szó, mint amelyeket korábbi gondolataimban jeleztem. Nem szabad elfelejtenünk, hogy összességében az egészségügyi mutatók nem függetlenek az ország gazdasági helyzetétől, illetve az egészségügyre fordított pénz mennyiségétől, a szűkebb keretek megfelelő felhasználása is igen hatékony lehet. Fontos a gyors eredmény, de ehhez hosszú távú stratégiával kell rendelkeznünk. Nem tűr halasztást a konszenzus. Hiszek benne, hogy ez lehetséges, nélküle – ahogy eddig sem – nem érhetünk el megfelelő eredményt. Ez ma szó szerint létkérdés. Prof. Dr. Domján Gyula rovatvezető Egészség-Társadalom rovat IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2017. JÚLIUS-AUGUSZTUS 5
