Magyarország a szervezet megalakulásától kezdve tagja az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), amely 1992-ben nyitotta meg budapesti irodáját. A kirendeltséget 2003 óta vezető Dr. Pusztai Zsófia új megbízatást kapott: ez év őszétől a WHO szerbiai képviseletét fogja irányítani. Távozása alkalmából arra kértük, hogy értékelje az elmúlt tizenhárom év eredményeit, és összegezze azokat a feladatokat, amelyek megoldása a következő időszakra vár.
A regisztrálást követően fogja tudni megtekinteni a cikk tartalmát!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
A megadott cikk nem elérhető!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekinteni kívánt cikk nem elérhető a rendszerben!
Sikeresen szavazott a cikkre!
Tisztelt Felhasználónk!
Köszönjük a szavazatát!
A szavazás nem sikerült!
Tisztelt Felhasználónk!
Ön már szavazott az adott cikkre!
Cikk megtekintése
Tisztelt Felhasználónk!
A cikk több nyelven is elérhető! Kérjük, adja meg, hogy melyik nyelven kívánja megtekinteni az adott cikket!
Cikk megtekintésének megerősítése!
Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által megtekintetni kívánt cikk tartalma fizetős szolgáltatás.
A megtekinteni kívánt cikket automatikusan hozzáadjuk a könyvespolcához!
A cikket bármikor elérheti a könyvespolcok menüpontról is!
PORTRÉ Legyen prioritás az egészség ügye! Dr. Pusztai Zsófia a WHO magyarországi szerepéről Magyarország a szervezet megalakulásától kezdve tagja az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), amely 1992-ben nyitotta meg budapesti irodáját. A kirendeltséget 2003 óta vezető Dr. Pusztai Zsófia új megbízatást kapott: ez év őszétől a WHO szerbiai képviseletét fogja irányítani. Távozása alkalmából arra kértük, hogy értékelje az elmúlt tizenhárom év eredményeit, és összegezze azokat a feladatokat, amelyek megoldása a következő időszakra vár. – Ön eredeti szakmája szerint gyermekgyógyász. Hogyan vezetett a pályája az Egészségügyi Világszervezetig? Orvosi pályám 1997-ben indult a Bethesda Gyermekkórházban. Érdeklődésem főleg az intenzív osztályos betegellátás volt, de nagy élmény volt daganatos gyermekekkel is foglalkozni a magyarországi Bátor Tábor írországi megfelelőjében, a Barretstown Gang Camp-ben. Mivel az orvoslás mellett a nemzetközi ügyek is érdekeltek, posztgraduális európai uniós tanulmányokat folytattam a Corvinus Egyetemen és még orvostanhallgató ösztöndíjasként külföldi egyetemeken. 2003-ban az Egészségügyi Tudományos Tanács tanácsosa lettem, nem sokkal később értesültem róla, hogy állás pályázható meg WHO-nál. Beadtam a pályázatot, ám időközben megtudtam, hogy éppen az első gyermekünket várom, így onnantól elsősorban a gyermekáldásra koncentrálódott a figyelmem. Negyedév múltán kaptam meg az értesítést arról, hogy engem választottak ki az állásra. Hathónapos várandósan úgy éreztem, nem ideális az időpont a pozíció betöltésére, családom férfitagjai azonban meggyőztek arról, hogy ez a feladat igazán nekem való. Az eltelt tizenhárom év alatt négy gyermekem született, s bár az ENSZ szervezeteinél általában négy-hat hónap a Gyes, részmunkaidős megoldással és családi segítséggel sikerült összehangolnom a szakmai munkát és a gyermeknevelést. GLOBÁLIS CÉLOK – Milyen feladatokat lát el a WHO Magyarországi Irodája? Az Iroda feladatai – többek között – a WHO és az egészségügyi kormányzat közötti hatékony szakmai párbeszéd elősegítése, a WHO és Magyarország között létrejövő Kétéves Együttműködési Megállapodások előkészítése, a megvalósuló projektek figyelemmel kísérése, valamint a WHO programok, stratégiák hazai megvalósításának elősegítése. Az Iroda az egészségügyi rendszer szinte minden területén támogatja, vagy éppen közvetlenül koordinálja a WHO egyéb adatgyűjtéseit, szakmai projektjeit, amelyek nél- IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY külözhetetlenek a nemzetközi referenciák, jó tapasztalatok és trendek meghatározásához. Emellett jelentős szerepet játszik a publikált bizonyítékok és a tapasztalok továbbításában – illetve egyes szakterületeken azok értelmezésében –, különös tekintettel az aktuálisan futó projektek esetében. – Melyek a legfontosabb célkitűzéseik? A WHO különösen törekszik arra, hogy az egészségpolitikai javaslatokat olyan komplex és integrált megközelítéssel támogassa, amely együttesen foglalja magában az ellátási, finanszírozási és módszertani szempontokat. Ezzel az Iroda mind a hazai egészségpolitika számára, mind a WHO nemzetközi szakértői egységei számára fontos szintetizáló pontot teremt a rendszerben, továbbá a javaslatok intézményi környezetbe történő ágyazását is maximálisan támogatja a fejlesztési folyamat lezárulása után is. Az is fontos cél, hogy a projektmunkákban résztvevő szakértők a projekteken keresztül alaposan megismerjék a WHO működésének kultúráját. Ez egyrészt jelentősen növelheti a későbbi szakmai együttműködések hatékonyságát, másrészt nemzetközi tapasztalatokhoz és kapcsolatrendszerhez juttatja a szakértőket. Az egészségpolitikai javaslatok helyi szintű kidolgozása során a WHO mindenekelőtt a tudomány és az egészségpolitikai gyakorlat összekapcsolását kívánja biztosítani, miközben a helyi intézményi környezetet, lehetőségeket, elvárásokat és működési struktúrákat a lehető legteljesebb mértékben figyelembe veszi. – Jelenleg milyen projekten dolgoznak? A jelenlegi 2016-17. évi kétoldali együttműködési szerződést Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO Európai Regionális Irodájának vezetője és Balog Zoltán, az emberi erőforrásokért felelős miniszter 2016. június 20-án írta alá. Az együttműködési megállapodás újszerűsége, hogy az egyes projektek három módon valósíthatók meg: egy-egy országra specifikusan, azaz egyedül Magyarország bevonásával, vagy több hasonló karakterű európai ország, illetve valamennyi régiós ország részvételével. – Hogyan támogatja a tagállamokat az Egészségügyi Világszervezet a népegészségügyi kihívások kezelésében? A WHO rendszerszinten gondolkodik, vagyis azt tartja szem előtt, hogy miként lehet támogatni a tagállamok egészségügyi rendszerét, egészségpolitikai döntéshozatalát, a költséghatékony megelőző intézkedésekbe történő befektetéseket, az integrált egészségügyi ellátást és a magas szintű szakmai párbeszédet a lakosság egészségi állapotának javítására, többek között az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentésével. Ennek egyik fontos állomása a WHO Egészség 2020 programjával összhangban egy átfogó népegészségügyi program kialakítása és a meg- XV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2016. OKTÓBER 55 PORTRÉ felelő teljesítményértékelő rendszer kiépítése és intézményesítése. Magyarországon ez utóbbira már megszületett az erre vonatkozó miniszteri rendelet, idénre várjuk az első jelentést, ami jelentős előrelépés lesz. Egy objektív teljesítményértékelő rendszer fontos támpontul szolgálhat az egészségügyi kormányzat számára bizonyos kérdésekben. Például a mindenkori költségvetési viták során, amikor azt kell számba venni, hogy hol találhatók hatékonysági tartalékok a rendszerben. Az egészségpolitikai döntések megfelelő előkészítése szakértői bázist igényel, amelynek kiépítésében, illetve bővítésében a WHO is szerepet vállal. Ezzel duplán nyert helyzetet teremt, hiszen a WHO szakértői úgy támogatják a helyi döntéshozatalt, hogy abból a későbbiekben más országok is profitálhassanak. NEMZETI MEGOLDÁSOK – Ismerünk erre hazai példát is? Magyarországot tekintve több olyan intézkedés is megemlíthető, amelyeket más államok is átvettek. Gondoljunk csak a népegészségügyi termékadó bevezetésére, a dohányzás megelőzése és az egészséges táplálkozás területén megtett lépésekre, vagy egyes iskolai egészségfejlesztő programokra. Ugyanakkor az intézkedések meghozatala mellett legalább olyan fontos az utóhatásuk követése is. A dohányzás visszaszorítása érdekében tett lépéseket követően például már több felmérés történt. Ezek alapján úgy tűnik, hogy míg a felnőttek körében csökkent a dohányzás, addig a fiatalokra kevésbé volt hatással az intézkedéscsomag. A népegészségügyi termékadó – amely komoly innovációnak tekinthető és a magyar példát több ország követte – beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ám nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy az így keletkezett forrást az egészségügybe lenne célszerű visszaforgatni. Hatásosnak bizonyult a sófogyasztás mérséklésére irányuló beavatkozás is. A Magyar Pékszövetséggel folytatott tárgyalássorozat eredményeként sikerült csökkenteni a pékáruk sótartalmát és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokban is szigorodott az ételek sótartalmának szabályozása. Ennek jelentőségét annak tükrében lehet igazán felmérni, hogy Magyarországon a sófogyasztás aránya három-négyszerese az ajánlott mennyiségnek, és ezzel nyilvánvalóan összefüggésbe hozható, hogy hazánkban igen magas a hipertóniás betegek száma. Az étkezési szokások megváltoztatása azonban hosszú éveken át tartó folyamat, ezért különös gondot kell fordítani a lakosság felvilágosítására is. Ezen a területen több kezdeményezés is elindult, ám mindannyian tudjuk, hogy a magyar lakosság egészségi állapotának javítása terén még sok a teendő. Éppen ezért lenne fontos az egészségműveltség támogatása, az egészséges életmódra nevelés és a kockázati tényezők kiküszöbölése már a fogantatástól kezdve. Mindebbe az iskolai programok éppúgy beletartoznak, mint a felvilágosító kampányok, a megelőzés, szűrések és betegségek korai felismerésének népszerűsítése, és még sok egyéb. Mivel a lakosság két legsérülékenyebb csoportja a nagyon fiatal és az idős nemze- 56 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY dék, kiemelt figyelemmel kell megszólítani ezt a két korosztályt. Tudatosítani kell az emberekben, hogy nem várható el minden az egészségügyi ellátórendszertől, és meg kell értetni velük azt is, hogy létezik egyéni felelősség. Általánosságban pedig minden prevenciós programra érvényes az alapelv, miszerint intézményesíteni kell a rendszerszintű változásokat, fenntartható forrást kell melléjük rendelni, valamint gondoskodni kell a megfelelő szakértői bázis kiépítéséről és annak folyamatos bővítéséről is. – Magyarország megfelel ezeknek a követelményeknek? Ilyen szempontból hazánk helyzete szerencsésnek mondható, mert igen erős, laboratóriumi és szakértői kapacitással ellátott szakmai háttér épült ki. Így vált lehetővé az országos állapotfelmérések elvégzése, a táplálkozási, dohányzási, illetve alkoholfogyasztási szokások feltérképezése és a beavatkozásokat követő hatásvizsgálatok lefolytatása. Magyarország tehát e tekintetben élen járt, és a kialakult jó gyakorlatot meg tudták osztani más országokkal is. Sajnos a jelenlegi időszakban éppen ez a jelentős bázis tűnhet el a háttérintézmények átszervezése miatt, aminek következményeként elveszíthetjük mindazt a hozzáadott értéket, amit sok év munkájával megteremtettek. – Melyek azok a területek, ahol véleménye szerint beavatkozásra lenne szükség? Mint elmondtam, a közelmúltban több területen történt előrelépés – például a szív- és érrendszeri betegségek területén javuló eredményeket sikerült elérni –, ám továbbra is aggasztó a növekvő egészség-egyenlőtlenség. A jelenség hátterében nemcsak az egészségügy szerepe áll, hanem az oktatástól kezdve a lakhatás, munkahely, környezet és sok egyéb, az egészséget meghatározó tényező, amivel kapcsolatban még nem készült átfogó tanulmány. Ennek létrejöttét a WHO nagy erővel támogatta az elmúlt években, és rövidesen meg is jelenik egy átfogó helyzetértékelő jelentés, amelyre a későbbiekben építeni lehet a beavatkozásokat. Hozzáteszem, az egyenlőtlenség növekedése nem magyar sajátosság, hiszen ugyanez a tendencia figyelhető meg globális szinten is. Felszámolása graduális megközelítést igényel, azaz minden egyes – mélyen és kevésbé leszakadó, középen elhelyezkedő – réteget segíteni kell a felzárkózásban. – Ha a globális problémákról beszélünk, meg kell említeni a társadalom idősödését is. Hogyan közelíti meg ezt a kérdést a WHO? Nem véletlen, hogy a WHO az Európai Unióval karöltve éppen ezt a kérdéskört tűzte nemrég zászlajára, és ezzel kapcsolatban számos nemzetközi dokumentum, határozat és cselekvési terv született. Nemcsak az elöregedő társadalmakkal szembesülünk Európában, hanem azzal a kérdéssel is, hogy milyen életminőségben élik le az emberek az utolsó éveiket. Bár Magyarországon a születéskor várható élettartam folyamatosan nő, az egészségben eltöltött évek számát illetően nem sikerült látványos javulást elérni. Emiatt sokkal koncentráltabban kellene foglalkoznunk ezzel a kérdéskörrel, és több energiát kellene fordítanunk a lakosság egészségtuda- XV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2016. OKTÓBER PORTRÉ tosságra való nevelésére és a népegészségügyi prioritásuk kiszámíthatóan tervezett, forrásokkal támogatott és hosszú távú megvalósítására is. Ez ügyben sokféle kezdeményezés indult meg Magyarországon, de messze nem átfogó és szisztematikus módon. Léteznek idősbarát, egészséges munkahelyek, környezet- és egészségbarát városok, valamint számos jó példát említhetnénk még, amelyek közös jellemzője a sporaditás, az átfogó szervezőerő hiánya. Ebben a tevékenységben kiemelt szerep jut a helyi önkormányzatoknak, bár hatáskörük éppen az egészségügy és az oktatás terén csökkent az elmúlt időszakban. Olyan átfogó településfejlesztési tervre lenne szükség minden településen, amelynek szerves részét képezi az egészség ügyének elősegítése, többek között, hogy az egészséges választás legyen a könnyű választás. Ideértem például a gyalogos és kerékpárutak kiépítését, a sportolási lehetőségek bővítését idősek számára szabott módon is, vagy az egészséges élelmiszerek elérhetőségének megkönnyítését a kevésbé tehetős emberek számára. Több egészségbarát várost is említhetnénk Győrtől kezdve Pécsen át Szombathelyig, amelyek elindultak ezen az úton, törődnek az idősekkel és jó példával járnak a többi település előtt. KIHÍVÁSOK KEZELÉSE – Mennyire mondhatóak a WHO programjaira nyitottnak és együttműködőnek a magyarországi partnerek? Ezen a téren kifejezetten pozitívak a tapasztalataim, ami vélhetően azzal magyarázható, hogy mindig igyekeztünk támogatni a magyar egészség ügyét. A kooperáló partnerek közt említhetem az országos háttérintézményeket, a kormányzati szerveket, a kiváló magyar szakértőket, az egyetemeket, a civil szervezeteket, de idesorolhatóak különböző nemzetközi szervezetek is. Együttműködtünk több globális – magyarországi mandátummal nem rendelkező, de regionális szinten nálunk is aktívan működő – szervezettel. Ilyen például a UNHCR, amellyel a migrációs válság kezelésében, az UNICEF (az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja), amellyel a szoptatás és védőoltások terén, vagy a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete), amellyel az élelmezés és egészséges táplálkozás kérdésében tudtuk támogatni Magyarországot. A gördülékeny együttműködésben közrejátszik az is, hogy magasan képzett, kiváló kollégákkal dolgozhattam együtt a hazai Irodában, és sok segítséget kaptam a WHO regionális munkatársaitól is az egyes projektek megvalósításában. – Maradt-e bármivel kapcsolatban hiányérzete? A tizenhárom év alatt kilenc miniszterrel, illetve államtitkárral építettem ki partneri kapcsolatot a WHO magyarországi irodavezetőjeként. Úgy vélem, hogy – ha apró lépésekkel is – sok fontos kérdésben sikerült előrejutnunk. Az egyetlen terület, amellyel kapcsolatban hiányérzetem maradt, a politikai elkötelezettség abban az irányban, hogy az egészségügy prioritás legyen. Nem sikerült áttörést elérni abban, hogy a népegészségügy és az egészség nagyobb szerepet kapjon a politikai gondolkodásban és a legmagasabb szintű döntéshozatalban, és nehezítő körülménynek tekinthető, IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY hogy bizonyos ideje az egészségügy nem rendelkezik önálló tárcával. Ugyanez vonatkozik egyébiránt az oktatásra is, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert személyes véleményem szerint egy adott ország jövőjét az határozza meg, hogy milyen az oktatási és egészségügyi rendszere. Még mindig a tűzoltás jellemzi a beavatkozásokat, holott hosszú távú tervezéssel, és a szükséges lépések szisztematikus megtételével sokkal több eredményt lehetne elérni. Forrásokra lenne szükség mind a humánerőforrás-válság kezeléséhez, mind a lakosság egészségtudatosságának erősítéséhez. Fontos lenne odajutni, hogy amikor a költségvetés tervezésekor döntéshozatalra kerül sor, az egészségügyi ágazat előrébb kerüljön. Ez mind-mind olyan terület, ahol nyilvánvalóan minden egészségügyi szereplő előbbre szeretne lépni, és állítom, hogy lehet is. Erősen hiszek abban, hogy a helyi szintű, alulról jövő kezdeményezések jól működhetnek, ám ezek akkor lehetnének igazán hatékonyak, ha összetalálkoznának a politikai akarattal. – Visszatekintve az elmúlt tizenhárom évre, mire a legbüszkébb? Arra, hogy az egészségpolitikai döntéshozatalban, a népegészségügy területén és az egészséginformáció átadásban sikerült hiteles szervezetté tenni a WHO-t. Komoly eredménynek tekintem, hogy mindig konszenzust tudtunk teremteni a különböző érdekeltségű felek között. Számos szakpolitikai párbeszédet, szakmai műhelyt szerveztünk, ahol a szakértők és a döntéshozók együttműködésben tudtak előrelépni és döntéseket hozni. Erre nagy szükség van napjainkban, amikor meglehetősen nehéz elérni, hogy együtt, egy irányban haladjunk az egészség ügyéért. Ha konkrét példákat kell említeni, akkor a dohányzás visszaszorítása, a táplálkozáspolitika, népegészségügyi termékadó, a gyógyszerpolitika és a fizikai aktivitás terén elért eredményeket könyvelhetjük el sikerként. Idesorolható még az átfogó egészségügyi teljesítményértékelés és annak intézményesítése is, valamint elindítottuk az EVIPNet – Evidence-informed Policy making elnevezésű programot. Ezt az evidenciákkal támogatott döntéshozatali rendszert jelenleg több tagországgal együttműködésben, pilot programként működtetjük, és reményeink szerint a későbbiekben intézményesített formában is megvalósíthatjuk. – Milyen feladatok várnak önre a közeljövőben? A WHO szerbiai irodáját fogom vezetni, az eddigihez hasonló feladatkör és talán még több kihívás vár rám. Az elmúlt hetekben számos szerb intézményvezetővel folytattam egyeztetéseket, ami alapján az a benyomásom, hogy igen jó együttműködés alakult ki Szerbiában is a WHO-val. A Balkáni térségben is sok a megoldatlan probléma, jelenleg mérem fel, mely kérdésekben lesz szükség további szakértők bevonására annak érdekében, hogy az ottani egészségpolitikát és népegészségügyet is rendszerszinten és hatékonyan tudjuk támogatni. Nagy bizakodással tekintek az elkövetkezendő időszakra, és remélem, sikerül előrelendíteni a szerb egészség ügyét is, ahogy – úgy érzem – Magyarországon is igyekeztük ezt tenni az elmúlt években. Boromisza Piroska XV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2016. OKTÓBER 57 PORTRÉ NÉVJEGY Dr. Pusztai Zsófia 1997-ben szerezte orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán. Ösztöndíjjal két évet töltött angliai, egyesült államokbeli, franciaországi és spanyolországi egyetemeken. 1997-2002 között a Bethesda Gyermekkórházban dolgozott gyermekgyógyászként, valamint két éven át foglalkozott daganatos gyermekekkel önkéntes orvosként Írországban. EU szakértői diplomáját 2001-ben szerezte a Corvinus Egyetemen, továbbá számos nemzetközi kurzust végzett, többek közt a Harvard Egyetem és a Genfi Továbbképző Intézet szervezésében. 2003-ban az Egészségügyi Tudományos Tanács tanácsosaként dolgozott, majd a WHO Magyarországi Iroda vezetője lett, amelyet 2016 szeptemberéig irányított. Számos szakmai és civil szervezet tagja. Rangos folyóiratokban jelentek meg önálló publikációi, valamint több WHO kiadvány fejezetszerzője és szerkesztője. Újabb informatikai és szakmai támogatás a védőnőknek A védőnők munkafeltételinek javítása érdekében indított újabb programot az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala. Az alapellátásban dolgozó mintegy 1500 kerületi és iskolai védőnő jut laptophoz, hogy még hatékonyabban végezhesse munkáját, valamint olyan, eddig hiányzó speciális eszközöket kapnak, amelyek közvetlenül segítik a védőnők és a hátrányos helyzetű célcsoport tagjai közötti kommunikációt. Ezen túl egy olyan országos információs központ is létrejön, amely technikai és információs támogatást nyújt a védőnőknek. A 12 hónapos projekt a Norvég Alap támogatásával valósul meg összesen 794 648 900 Ft ráfordítással. Több országos hatókörű projektet indított az elmúlt három évben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a magyar lakosság egészségi állapotának védelmében, amelyben az új feladatok mellett új kompetenciákat sajátíthatott el a védőnői szakma. A védőnők a családok egészségének megőrzésére, segítésére irányuló tevékenységet, egészségfejlesztést végeznek. Tevékenységüket nehezíti, hogy a kistelepüléseken, a tanyákon élő hátrányos helyzetű családoknál gyakran olyan „egészségügyi írástudatlansággal” szembesülnek, amely hátráltatja a fent nevezett, illetve a hozzájuk kapcsolódó egészségfejlesztő tevékenységet. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2016. május 1-jén indította útjára azt a projektet, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a védőnőknek a megelőzés és az egészségmegőrzés területén, valamint térségspecifikus, pilot jelleggel megvalósuló elemeivel hatékonyabban tudják e társadalmi csoportokat az egészséges életmód felé irányítani. A projekt a megvalósítása során kiemelt figyelmet fordít a célcsoporttal kapcsolatos kihívásokra, valamint az újszerű, pozitív szakmai tevékenységek és kezdeményezések kiaknázására. A mindennapi védőnői munkát olyan komplex tudásanyaggal bővítjük, amelynek módszerei a gyakorlatba is könnyen adaptálhatók, egyszerűen bemutathatók az egészségmagatartás megerősítése és akár megváltoztatása céljából. Ezért a projekt keretében elkészül egy preventív jellegű, egészségneveléssel kapcsolatos egyszerűsített oktatási anyag valamint kisfilm. A védőnői szakma speciális feladatai miatt nehéz megküzdeni a védőnőket munkájuk során érő terheléssel, kiéghetnek, pályaelhagyóvá válhatnak, vagy pszichoszomatikus betegségek alakulhatnak ki. A méhnyak szűrési új kompetencia újabb kihívást jelent a védőnők számára: egy intim beavatkozás elsajátítása, gyakorlása nem volt korábban a védőnői munka része, így felvet sok kérdést és nehézséget, amit szükséges gyakorlati jellegű képzésben megerősíteni és tovább fejleszteni. A program egyik legfontosabb küldetése három kiemelt megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, SzabolcsSzatmár-Bereg és Heves megyében – az egyéni és csoportos szupervíziós tevékenységek, egyéni coaching, esetmegbeszélés, illetve tréning biztosítása a védőnők számára a szakmai személyiségfejlesztés támogatása és a stresszterhelés csökkentése érdekében. A roma nők egészségügyi programokban való részvételi hajlandósága szintén komoly módszertani kihívást jelent. Ennek orvoslására a projekt kutatást végez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei roma nők – kulturális jellemzők figyelembe vétele mellett – egészségmagatartásáról, egészségtudatosságáról, különösen az emlő- és méhnyakszűrésben való részvételi hajlandóság tekintetében. Az egészségkutatás eredményeit az egészségpolitikai döntéshozók hasznosíthatják az országos népegészségügyi programok és szűrések stratégiájának kialakítása során és a tervezésben. Emellett pilot jelleggel egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kiválasztott településen a helyi védőnő vezetésével és szakemberek támogatásával a hátrányos helyzetű, főként roma családok részére életvezetéssel kapcsolatos egészségtudatosságot erősítő, fejlesztő klubszerű közösségi programot alakítanak ki. Projekt megnevezése: A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása HU12-0001-PP1-2016 ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal 58 IME – INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY XV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2016. OKTÓBER
