IME - AZ EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK SZAKLAPJA

Tudományos folyóirat

   +36-30/459-9353       ime@nullimeonline.hu

   +36-30/459-9353

   ime@nullimeonline.hu

A hazai fogorvosi migráció, és decentralizált fogorvosképzés

  • Cikk címe: A hazai fogorvosi migráció, és decentralizált fogorvosképzés
  • Szerzők: Dr. Fejérdy Pál, Dr. Gerle János, Dr. Kóbor András
  • Intézmények: Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika
  • Évfolyam: III. évfolyam
  • Lapszám: 2004. / 8
  • Hónap: november
  • Oldal: 24-28
  • Terjedelem: 5
  • Rovat: MENEDZSMENT
  • Alrovat: MENEDZSMENT OKTATÁS

Absztrakt:

A szerzők cikkükben a fogorvosképzés történeti áttekintése után a fogorvosok országon belüli migrációjának vizsgálatát végzik el. Ezek kapcsán javaslatokat tesznek a képzés jövőbeli peremfeltételeire, miképpen teremthető meg a lakosságnak a fogorvosi ellátáshoz való egyenlő hozzáférése. Ennek biztosítása ugyanis a migrációs és kapacitás adatokból láthatóan már a jelenben, de még inkább a jövőben gondot fog okozni. Az elmúlt évtizedekben megtett lépések ugyanis az ellátáshoz való hozzáférésben meglévő egyenlőtlenségek megoldásához számottevően nem tudtak hozzájárulni.

Cikk letöltése




Vissza az előző oldalra
Szerző Intézmény
Szerző: Dr. Fejérdy Pál Intézmény: Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika
Szerző: Dr. Gerle János Intézmény: Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika
Szerző: Dr. Kóbor András Intézmény: Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika

[1] Bánóczy J.: A fogorvosképzés alakulása az elmúlt évszázadban, jelenlegi helyzete és a jövő tendenciái. Fogorv. Szle. 83, 271, 1990.
[2] A Kormány 12.170/1948-as rendelete
[3] World Heath Statistics Annual 1980, World Health Organisation, Geneve, 1980.
[4] Kóbor A.: Az önálló fogorvosképzés kezdetei a budapesti egyetemen Fogorv. Szle. 96. 149, 2003.
[5] 6/1959 (X. 24. ) Eü. M. számú rendelet
[6] 111/1955. (Eü.K.4.) EüM. sz. utasítás „az orvosegyetemeken végzett, szakmai gyakorlatra kötelezett orvosok és gyógyszerészek munkahelyének megállapításáról”
[7] 135/1955. (Eü.K.10.) EüM. sz. utasítás
[8] 22/1960. (Eü.K.13.) EüM. sz. utasítás
[9] 19/1959 (IV.12.) Korm. sz. rendelet a társadalmi ösztöndíjakról
[10] Szabó I.: Néhány gondolat képzésünk üteméről és a fogorvosi létszámról. Fogorv. Szle. 82, 327, 1989.
[11] Fejérdy P.: A fogorvosképzés volumene az ezredfordulón. Fogorv. Szle. 91, 131,1998.
[12] Fejérdy P., Hermann P., Lindeisz F. és Gál P.: A fogorvoslétszám 2001. és 2040. között várható alakulása. Magy. Fog 10.(3), 128, 2001.
[13] Balázs P.: Az orvoslétszám tervezhetőségének problémái. Informatika és Menedzsment az Egészségügyben, 2 (1), 9, 2004.
[14] Eaton, K.A.: The dental workface in Europe (or most of it!). Community Dental Health 20. 203, 2003. [15a]Fejérdy P., Gál P., Orosz M.: A uniós csatakozás hatása a fogorvoslásra, ezen belül is a szakfogorvosi ellátottságra. Egészségügyi Menedzsment 6. 43, 2003.
[15b]Fejérdy P., Orosz M., és Gál P.: A szakfogorvosok területi és életkori megoszlása Magyarországon, az Uniós csatakozás küszöbén. Magy. Fog. 12. 240, 2003.
[14] A budapesti dékán 1983. január 26-án kelt levele

MENEDZSMENT OKTATÁS A hazai fogorvosi migráció, és a decentralizált fogorvosképzés Dr. Fejérdy Pál, Dr. Gerle János és Dr. Kóbor András, Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani Klinika A szerzők cikkükben a fogorvosképzés történeti áttekintése után a fogorvosok országon belüli migrációjának vizsgálatát végzik el. Ezek kapcsán javaslatokat tesznek a képzés jövőbeli peremfeltételeire, miképpen teremthető meg a lakosságnak a fogorvosi ellátáshoz való egyenlő hozzáférése. Ennek biztosítása ugyanis a migrációs és kapacitás adatokból láthatóan már a jelenben, de még inkább a jövőben gondot fog okozni. Az elmúlt évtizedekben megtett lépések ugyanis az ellátáshoz való hozzáférésben meglévő egyenlőtlenségek megoldásához számottevően nem tudtak hozzájárulni. 1938-ban, a II. világháború előtti utolsó békeévben, hazánkban a fogorvosok száma 2093 fő volt. Tekintetbe véve az akkori népességet, egy fogorvosra 4300 lakos jutott. A fogorvosok közül 850 (40%), Budapesten, 1243 fő vidéken működött. A II. világháború végén a fogorvosaink létszáma kb. felére csökkent. A szakképesítés megszerzése az általános orvosi diploma után 3 éves szakmai gyakorlat teljesítéséhez volt kötve [1], ezért a fogorvosi létszám gyakorlatilag stagnált. A probléma enyhítése érdekében a kormány 12.170/1948-as rendelete alapján [2] 120 fogtechnikus „vizsgázott fogász” képesítést kapott. A WHO a Közép-Európára 1980-ban jellemző caries epidemiológiai adatok birtokában ideálisnak azt tartja, ha a 1 fogorvosra 1200, jó ellátottságúnak ha, 1 fogorvosra legfeljebb 2000 lakost jut [3]. 1950-ben a Fogorvos Szakcsoport vezetősége a fogorvos utánpótlás elkerülhetetlennek látszó csődje miatt javaslatot tett a fogorvosi létszám növelésére; a szakosodott fogorvosképzés bevezetésére. Így 1952-ben megkezdődött Budapesten a fogorvosképzés [4]. Ekkor mindösszesen 1049 fogorvost, illetőleg vizsgázott fogászt tartottak számon. Nyolc évvel később a fogorvosok száma még mindig csak 1278 volt, nem érve el az 1938-as fogorvoslétszámot. Az évfolyamonkénti 70 végzős fogorvostanhallgató, különösen vidéken, a fogorvos hiányon érdemben nem tudott változtatni. Ezért 1960-1968 között a budapesti létszámot átlagosan 180 főre emelték, de az 1961/62. tanévben az első évre beiratkozók száma 203 fő volt! 1969-ben a mezőgazdaság kollektivizálása kapcsán állami feladatként jelentkezett a falusi lakosság fogászati ellátása is. Az ekkor alig több mint 1200 fogorvos és vizsgázott fogász ezt a feladatot ellátni nem tudta, így a 6/1959 24 IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER (X. 24. ) Eü. M. rendelet [5] alapján ismét 150 fogtechnikusból lett „vizsgázott fogász”. A fogorvoshiány enyhítésére – átmenetileg – a képzési időt kilenc szemeszterre (négy és fél évre) csökkentették. Az 1938-as fogorvosi létszámot azonban így is csak 1970-re lehetett elérni. A vidék ellátásának javítását az államhatalom adminisztratív intézkedésekkel, rendeleti úton kívánta megoldani. Az Egészségügyi Minisztérium által küldött álláslisták alapján, az egyetemeken alakult bizottságok döntöttek az állások elnyeréséről [6]. Budapesti kinevezésekhez egyetemi javaslaton túl az Egészségügyi Minisztérium hozzájárulása is szükséges volt [7]. Az 1960-ban hozott rendeletmódosítás szerint a fogorvosok a végzést követően két évig kötelesek voltak a minisztérium által meghirdetett, az egyetemek álláselosztó bizottságai által számukra kijelölt helyeken dolgozni [8]. Az anyagi érdekeltség kezdetleges formájának bevezetéseként, a vidéki állásokra való jelentkezés elősegítése céljából a kormány 1959-ben rendelet alkotott [9] a társadalmi ösztöndíjakról. A tanácsok tanulmányi szerződéseket köthettek a hallgatókkal, de a munkavállalók száma a „hiánymegyékben” így sem nőtt. A pécsi és a debreceni szakok beindítása sem változtatott az álláspályázók irányultságán, sőt a rendeleti szabályozás könnyítése után a vidék kárára még tovább romlott a helyzet. Az 1970. januárjában tartott MFE ankéton Tóth Károly javasolta, hogy a felvételi keretszám Magyarországon 230 fő legyen, Budapesten 80, a másik három egyetem 50-60 fős létszámmal. Szabó Imre [10] szerint, ha a programot legkésőbb 1996-ban bevezetik, akkor az ezredfordulóra várható, hogy a fogorvoslétszám nem csökken, hanem emelkedni fog. Az akkori politika nem tartotta helyesnek, hogy a fogorvosképzés csak Budapesten történjék, hangsúlyozva, hogy a fogorvosképzés decentralizálása társadalmi érdek. Szegeden 1960-ban, Pécsett 1973-ban, végül Debrecenben 1977-ben indult meg az „új rendszerű” fogorvos képzés (ez a belépő szakokon átlagosan évi 15-25 fős végzős hallgatói létszámot jelentett, és e számok azóta is változatlanok). Természetesen a fogorvosképzés ütemének fokozása – írja Szabó Imre [10] – csak a személyi és dologi feltételek birtokában lehetséges. „Az a megoldás, hogy a jelenle- MENEDZSMENT OKTATÁS az egyenlő hozzáférés lehetősége itt sem valósul meg, ugyanakkor a keleti országrész szakfogorvos ellátottságával semmilyen vonatkozásban nem lehetünk elégedettek.” írtuk dolgozatunkban [15a, 15b]. gi feltételek mellett a felveendő fogorvostanhallgatók számát fokozzuk, katasztrofális lenne, elsősorban a képzés minőségét illetően. A vidéki egyetemeken az 50 fős évfolyamok beindításának dologi és személyi vonzata igen komoly költségkihatással járna.” A területi egyenetlenség természetesen nem hazai sajátosság [14]. „Egy országon belül, ahol a fogorvos/lakos arány látszólag alacsony, mégis vannak olyan területek, ahol kevesebb a fogorvos, mint amennyire igény lenne. Például Görögországban, átlagosan alig több mint 800 lakos jut egy fogorvosra a szigeteken. Skandinávia zord északi vidékein viszont nagyon kevés fogorvos van, így ott az orális egészség nagyon alacsony színvonalú.” Az idézett országokban azonban sehol sem próbálkoztak a hátrányos régióban egyetem, vagy szak indításával az ellátási gondok megoldására. Az elmúlt tíz év átlagában, országos viszonylatban a végzős fogorvosok száma – beleértve a pályaelhagyókat is – csak évi 130 fő volt. Az 1989-ben megfogalmazott képzés volumennövelési elvárások nem váltak valóra, ezért a fogorvos létszám drámai csökkenése, fogorvos/lakos arány jelentős romlása várható [11, 12]. A képzési keretszámok revíziója ismét – a felelősen gondolkodó egészségügyi és oktatási döntéshozók számára is – megkerülhetetlenül előtérbe került. A fogorvos létszámnövelés megvalósításához korunk követelményeinek megfelelő, pénzügyileg hatékony, szakmailag és társadalmilag optimális megoldást kell találni. Az utolsóként – Debrecenben – meginduló újrendszerű fogorvosképzés keretében első ízben, 23 évvel ezelőtt avattak fogorvosokat. A rendelkezésünkre álló adatok ismeretében ez időponttól (1981. július – 2004. január) elemeztük a képzésben résztvevők, és ma is fogorvosi tevékenységet végzők egyetemi régiók (A régiók beosztását megyék szerint lásd az irodalomjegyzék után.) szerinti „migrációját”. A környező országokból jelentősebb számú alkalmas munkavállalóra nem számíthatunk. A nagy áttelepedési – diplomahonosítási hullám – a kilencvenes években lezajlott [12, 13]. A szóba jöhető országok – jóllehet a magyar nyelvismeret nem feltétlen követelmény – ugyanolyan elöregedett humán erőforrás struktúrával rendelkeznek, mint hazánk, adja közzé elemzésében Eaton, K.A [14], kifejtve egyúttal azt is, hogy azért sem várható a csatlakozó országokból jelentős utánpótlás, mert erre elsősorban Anglia, Portugália és Spanyolország aspirál. A vizsgált időszakban végzettek, diplomát honosítottak közül 2880 fogorvos és 128 fogorvosként működő általános orvos, összesen 3008 fő tevékenykedik Magyarországon. Ez a szám a regisztrált fogorvosok 55%-át, az aktív életkorúak 65%-át jelenti. (Az elemzéshez szükséges információkat, statisztikai adatokat – a vonatkozó szabályok szigorú betartásával – a MOK Fogorvosi Tagozata bocsátotta rendelkezésünkre). Tehát sem a fogorvoslétszám, sem a fogorvos/lakos arány javításában nem sikerült a kitűzött célt elérni [12]. Vajon a fogorvosképzés decentralizálása meghozta, meghozza-e az elvárt eredményt, a társadalmi érdekként megfogalmazott területi ellátás kiegyenlítését, a gyógyító szolgáltatás egyenlő hozzáférését? Mielőtt a számok tanulságait elemeznénk, tényadatokra támaszkodva megállapítható, hogy a migráció, ha kisebb volumenben is, de már a képzés különböző szintjein megindul. A budapesti elhelyezkedés reményében a vidéki hallgatóság egy jelentős része a budapesti karra kérte átvételét. Ez olyan mértéket öltött, hogy 1983. január 26-án a budapesti kar akkori dékánja levélben [16] tájékoztatta a pécsi rektort arról, hogy a nemkívánatos törekvések megakadályozására a Kar határozatot hozott, miszerint az át- A 2003-as regionális fogorvos – szakfogorvos ellátottságot elemezve egyértelműen megállapíthatjuk, hogy kérdésünkre a válasz határozott NEM. „… megállapítható, hogy a magyarországi szakfogorvos szám mind területi, mind szakmai összetétel vonatkozásában igen jelentős szóródást mutat…” Az ország nyugati régióiban – látszólag (szám szerint) – elfogadható a szakképesítések száma, de ÉVFOLYAM DEBRECEN PÉCS SZEGED ÖSSZESEN 1999-2001 3 8 3 14 2000-2002 10 7 3 20 2001-2003 7 8 1 16 2002-2004 3 8 2 13 2003-2005 3 4 - 7 ÖSSZESEN 26 fő 35 fő 9 fő 70 fő 1. táblázat. A társegyetemekről Budapestre felvett központi gyakornokok száma IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER 25 MENEDZSMENT OKTATÁS vétel minimális feltétele a 4,00 tanulmányi átlag. A graduális szakaszban az átvétel mára már csak néhány főt jelent, tendenciájában azonban egyértelműen és változatlanul Budapest felé irányul. A szakorvos- „rezidens” képzés „vándorlásának” irányát az 1. táblázat szemlélteti. A vizsgált – teljes – időszakban mindösszesen három, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végzett hallgató választott más régiót (Debrecent), míg Budapest 70 főt fogadott a társegyetemekről. A képzési hely és az „egyetemi régió”-ban fogorvosi diplomával rendelkezők, fogorvosként dolgozók számának és százalékos megoszlásának összefüggését a 2. táblázat, míg az általános orvosi diplomával fogorvosként tevékenykedők számadatait a 3. táblázat szemlélteti. A 2. táblázat számtalan tanulsággal szolgál: A budapesti régióban a „helyben képzettek” 87%-a, a debreceni régióban „helyben képzettek” 77%-a, míg a pécsi és a szegedi régióban „helyben képzettek” 67%-a, ill. 66%-a vállal munkát. A budapesti régióban helyezkedett el a Debrecenben végzettek 16%-a, a Pécsett végzettek 30%-a, a Szegeden végzettek 22%-a. Az összesítő sorokból kitűnik, hogyan alakult a vizsgált időszakban – a diploma megszerzésének helyétől függetlenül – a régióban képzettek, valamint a régióban munkába lépők száma. A budapesti régióban 1617 fő dolgozik, szemben az 1503 budapesti teljes képzési létszámmal (+ 114 fő, +7,5%). A debreceni régióban 514 fő dolgozik, szemben az 550 debreceni teljes képzési létszámmal (- 36 fő, -6,5%). A pécsi régióban 380 fő dolgozik, szemben a 390 pécsi teljes képzési létszámmal (- 10 fő, -2,5%), és végül a szegedi régióban 369 fő dolgozik, szemben a 437 szegedi teljes képzési létszámmal (- 47 fő, -10,7%). A számok jelentős munkaerő vándorlást valószínűsítenek. Az „többlet” iránya egyértelműen a budapesti régió felé mutat. Számszerűen azonban jelentős a budapesti egyetemről más régióba dolgozó munkavállalók száma is (188 fő), enyhítve, de meg nem szüntetve az adott régió egyetemén végzett, máshol elhelyezkedők hiányát. Az átlagosan ± 7% eltérés megítélésünk szerint nem drámai, a migrációs tendenciák jelentős mértékben kompenzálják az adott estben 33% feletti képzőhely „elhagyást” is. KÉPZÔHELYEK Régiók BUDAPEST A 3. táblázat (általános orvos- fogszakorvos) adatait hasonló gondolatmenet szerint elemezve részben más következtetésre juthatunk. Egyrészt igen kis számokról van szó, másrészt a képzés oldaláról a migráció sehol sem éri el a 25%-ot. A budapesti régió felé való irányultság +10%, valamint Pécs -2%-os és Szeged -5%-os tendenciája – hasonlóan a fogorvosi diplomásokéhoz – fellelhető. Elemzésünkből megállapítható – amint az várható volt – a fogorvosképzés decentralizációja csak némiképp tompította, de távolról sem oldotta meg, és a jövőben még kevésbé fogja megoldani az ország fogorvosi ellátottságának területi egyenlőtlenségeit. A jelenlegi állapot is inkább a migrációnak, mintsem a „röghöz kötöttségnek” köszönhető. Az Uniós lehetőség, mely a magyar fogorvosi diplomát egyenértékűként ismerik el, feltehetően tovább árnyalja (rontja?) a helyzetet. Megállapítható: a megfogalmazott és elvárt „társadalmi érdek”-nek a fogorvosképzés decentralizációja nem felelt meg, nem hozott átütő sikert. Megfogalmazható azonban a „társadalmi érdek”-en túl a gazdaságosság, hatékonyság kérdése is. Nem csak a szakok indítására igaz, amint bevezetőnkben Szabó Imrét idéztük [9], hogy tudniillik „dologi és személyi vonzata igen komoly költségkihatással járna”, hanem a fejlesztésekre is. A nélkülözhetetlen fejlesztési koncepciók kidolgozásának támogatására további gazdaságossági, oktatás hatékonysági elemzéseket kellene végezni. Az oktatás minőségi követelményeihez szükséges minimum humán erőforrás, kutatói kapacitás „kritikus” tömegének elemzése, jelen dolgozatunk felvetését és terjedelmét meghaladná. A vizsgálandó kérdéskörök közül azonban – gondolatmenetünk alátámasztására – egy gazdaságossági szempontot szeretnénk kiragadni. Tíz évre visszamenőleg vizsgáltuk a kollégiumi elhelyezést kérők, az adott képzőhely vonatkozásában is „vidékinek” számító fogorvostanhallgatók számát, arányát. Abból kiindulva, hogy a képzés költségének nem elhanyagolható részét a hallgatói juttatások teszik ki, ezen belül is jelentős a kollégiumi elhelyezés (építés, fenntartás), lakha- DEBRECEN PÉCS SZEGED % fő % fő % fő % fő % Budapest 1315 87 88 16 118 30 96 22 1617 56 Debrecen 67 4 424 77 3 1 20 5 514 18 Pécs 75 5 13 2 260 67 32 7 380 13 Szeged 46 3 25 5 9 2 289 66 369 13 1503 100 550 100 390 100 437 100 2880 100 KÉPZETTEK 2. táblázat. A képzési hely és a „egyetemi régió”-ban dolgozó fogorvosok száma és százalékos megoszlása 26 Munkavállalók fő IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER MENEDZSMENT OKTATÁS KÉPZÔHELYEK BUDAPEST DEBRECEN Régiók fő % fő % fő % fő % fő % Budapest 37 79 5 17 5 23 3 10 50 39 Debrecen 5 11 23 79 0 0 1 3 29 23 Pécs 3 6 1 4 17 77 3 10 24 19 Szeged 2 4 0 0 0 0 23 77 25 19 47 100 29 100 22 100 30 100 128 100 KÉPZETTEK PÉCS SZEGED Munkavállalók 3. táblázat. A képzési hely és a „egyetemi régió”-ban dolgozó általános orvos – fogszakorvosok száma és százalékos megoszlása tási támogatás finanszírozása. A vidéki egyetemeken a vizsgált időszakban a kollégiumi férőhelyet igénylők aránya 55-75% között mozgott. Szám szerint a budapesti képzőhelyen volt a legtöbb kollégista, de ez átlagosan a képzésben résztvevők csak 25-30%-át jelentette. Figyelemre méltó, de magyarázható tény, minél kisebb lélekszámú egyetemi városról beszélünk, (kisebb merítés) annál nagyobb százalékban igényeltek a fogorvostanhallgatók kollégiumi elhelyezést. Míg a kollégiumi elhelyezés költsége szempontjából indifferens, ki honnan érkezik, addig a kollégium fenntartás vonatkozásában a nagyobb férőhelyszám az üzemeltetés költségeit jelentősen csökkentheti. Megállapíthatjuk, hogy e kiragadott – de nem elhanyagolható – financiális mutató sem támasztja alá a fogorvosképzés decentralizációjának racionalitását. Igaz, a képzés ismételt centralizációja sem csökkentené a kollégiumot igénylők számát, sőt a budapesti terhelést növelné. ÖSSZEFOGLALÁS A rövid – teljességre nem törekvő – történelmi áttekintés és a jelen állapot elemzése alapján elmondható, hogy a hallgatók, majd később a rezidensek körében megfigyelhető az az irányultság, miszerint olyan képzőhelyre törekszenek, ahol a képzési körülmények, (kiváló oktatók, megfelelő berendezések, európai elismertség) valamint a végzés utáni megélhetési (fizetőképes kereslet) feltételek biztosítottak vagy annak látszanak. A paternalista állam által alkalmazott különféle módszerek (vidékiek toborzása, vidékiek és férfiak támogatása a felvételi kapcsán, vidéki szakok indítása, központi álláspályázati rendszer) egyike sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A piacgazdaság körülményei közt az adminisztratív eszközöknek nincs is létjogosultságuk. Az ellátás egyenlőtlenségeit a fogorvosok kedvezőtlenebb területen történő elhelyezkedésének pénzügyi motivációja tompíthatja. A területi ellátás aránytalanságainak kialakulását ugyanis a képzőhely területi orientációja gyakorlatilag nem befolyásolja. Ha a fogorvos/lakos számot javítani akarjuk, akkor a keresleti oldalról megközelítve a kérdést, a képzési kapacitást ott kell emelni, ahol arra a legtöbb a jelentkező. A fogorvos/lakos arány javításának célját továbbra is szem előtt tartva, a szakmaiság, az oktatás minősége mellett, a költséghatékonyság is igen fontos szempont. Ez azt jelenti, hogy nem új (extenzív) fejlesztést kell erőltetni, hanem a már meglévő kapacitásokat kell jobban kihasználni, ott kell a bővülés lehetőségeivel élni. Sajnos egyelőre úgy tűnik – mint azt a korábbi időszakok is mutatják – más a szakmai és a gazdaságossági ésszerűség, és más a politika. IRODALOMJEGYZÉK [1] Bánóczy J.: A fogorvosképzés alakulása az elmúlt évszázadban, jelenlegi helyzete és a jövő tendenciái. Fogorv. Szle. 83, 271, 1990. [2] A Kormány 12.170/1948-as rendelete [3] World Heath Statistics Annual 1980, World Health Organisation, Geneve, 1980. [4] Kóbor A.: Az önálló fogorvosképzés kezdetei a budapesti egyetemen Fogorv. Szle. 96. 149, 2003. [5] 6/1959 (X. 24. ) Eü. M. számú rendelet [6] 111/1955. (Eü.K.4.) EüM. sz. utasítás „az orvosegyetemeken végzett, szakmai gyakorlatra kötelezett orvosok és gyógyszerészek munkahelyének megállapításáról” [7] 135/1955. (Eü.K.10.) EüM. sz. utasítás [8] 22/1960. (Eü.K.13.) EüM. sz. utasítás [9] 19/1959 (IV.12.) Korm. sz. rendelet a társadalmi ösztöndíjakról [10] Szabó I.: Néhány gondolat képzésünk üteméről és a fogorvosi létszámról. Fogorv. Szle. 82, 327, 1989. [11] Fejérdy P.: A fogorvosképzés volumene az ezredfordulón. Fogorv. Szle. 91, 131,1998. IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER 27 MENEDZSMENT OKTATÁS [12] Fejérdy P., Hermann P., Lindeisz F. és Gál P.: A fogorvoslétszám 2001. és 2040. között várható alakulása. Magy. Fog 10.(3), 128, 2001. [13] Balázs P.: Az orvoslétszám tervezhetőségének problémái. Informatika és Menedzsment az Egészségügyben, 2 (1), 9, 2004. [14] Eaton, K.A.: The dental workface in Europe (or most of it!). Community Dental Health 20. 203, 2003. [15a]Fejérdy P., Gál P., Orosz M.: A uniós csatakozás hatása a fogorvoslásra, ezen belül is a szakfogorvosi ellátottságra. Egészségügyi Menedzsment 6. 43, 2003. [15b]Fejérdy P., Orosz M., és Gál P.: A szakfogorvosok területi és életkori megoszlása Magyarországon, az Uniós csatakozás küszöbén. Magy. Fog. 12. 240, 2003. [14] A budapesti dékán 1983. január 26-án kelt levele * Egyetemi Régiók Budapest: Budapest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Veszprém Debrecen: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg Pécs: Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Zala Szeged: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, JászNagykun-Szolnok A SZERZÔK BEMUTATÁSA Dr. Fejérdy Pál A Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán szerzett fogorvosi diplomát 1969ben. Azóta megszakítás nélkül a Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinikáján dolgozik, 1989-től egyetemi tanár. 1986-1992 dékánhelyettes, 1992-től 1998-ig dékán a Fogorvostudományi Karon. 1999-től igazgató a Fogpótlástani Klinikán, 2003-tól a Semmelweis Egyetem oktatási és informatikai rektorhelyettese. 1982-ben nyert „kandidátusi” fokozatot. Tudományos érdeklődési területe: gerostomatológia, fogpótlástani epidemiológia, preventív fogpótlástan. Szakmapolitikai tevékenysége: Fog- és Szájbetegségek Szakmai Kollégium elnöke, Magyar Fogorvosok Egyesülete vezetőségi tagja, Magyar Fogorvosok Egyesülete Fogpótlástani Társaság elnökségi tagja, „Fogorvosi Szemle” felelős szerkesztője, a „Magyar Fogorvos” szerkesztőbizottságának tagja, „Magyar Orvos” szaktanácsadó testületének tagja, a „Dental Hírek” szaktanácsadója. Szakmai elismerései: Körmöczi Zoltán Pályadíj (1981) és (1982), Apáczai Csere János-díj (1998), Árkövy József Emlékérem és Jutalomdíj (1998), Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1998), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004). Dr. Gerle János A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán szerzett diplomát 1972-ben. Először az I. sz. Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben, majd 1977-től a Fogpótlástani Klinikán dolgozott, jelenleg a Kar Oktatási Részlegének, valamint a Szak- és Továbbképzési Titkárságának vezetője. Tudományos érdeklődési területe: a részleges lemezes fogpótlások tervezése, klinikai anatómia, esztétikus fogá- szat, továbbá egészségpolitika, a fogászati ellátórendszer struktúrája, működése és finanszírozása. Szakmapolitikai és szakmai társasági tevékenysége: a MOK alelnöke, a MOK Fogorvosi Tagozatának elnöke, a Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Fogorvosok Egyesülete és a Fogpótlástani Társaság vezetőségi tagja, valamint a Magyar Fogorvos c. újság szerkesztőbizottsága elnöke. Szakmai elismerései: Körmöczi Zoltán Pályadíj, Egészségügyi Minisztérium Kiváló Munkáért Oklevél, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kiváló Oktatója, és Hippokratész Emlékérem. Dr. Kóbor András 1976-ban szerzett fogorvosdoktori diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Végzés óta az egyetem Fogpótlástani Klinikájának oktatója, egyetemi docens. Jelenleg az önálló propedeutikai részleg vezetője. 1995-ben kandidátusi fokoza- tot szerzett nyomelemeknek a fogak keményszöveteire gyakorolt hatása kutatási témában. 2000. óta oktató tevékenysége mellett vezeti a Fogorvostudományi Kar Dékáni Hivatalát. Jelenlegi kutatási területe a fogorvosképzés magyarországi fejlődése és az önálló Fogorvostudományi Kar kialakulásának története. Érdeklődése alapján és beosztásából adódóan régóta foglalkozik szakmapolitikai kérdésekkel. 28 IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER MENEDZSMENT OKTATÁS PROJECT HOPE Segíteni az embereknek, hogy segíthessenek önmagukon, eredményesen, hatékonyan, hosszú távon A Project HOPE, amelyet sokan a világ első békeidőben működő kórházhajójával, a HOPE-pal azonosítanak, napjainkban már a szárazföldön folytatja tevékenységét. Alapítása Dr. William B. Walsh nevéhez fűződik, aki 1958-ban létrehozta a „People to People Foundation”-t, és azon belül, az alapítvány legjelentősebb tevékenységeként a Project HOPE-ot, melynek azóta több mint ötezer egészségügyi szakember és önkéntes oktató állt a szolgálatába. A szervezet küldetését jól tükrözi a jelmondat: „Lehetőséget az egészséghez az embereknek mindenütt” és az egyértelműen megfogalmazott filozófia: „Csak oda menj, ahova hívnak, és segíts az embereknek, hogy azután ők segíthessenek önmagukon.” A Project HOPE évente megközelítőleg 110 millió dollár értékű erőforrást bocsát programjaiban részt vevő országok rendelkezésére, orvosi képzései és egészségügyi oktatóprogramjai Közép- és Kelet-Európában, a szovjet utódállamokban, Kínában, a Közel-Keleten, Dél-Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában egyaránt elérhetőek. Tekintettel arra, hogy a Közép- és Kelet európai országokban az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése sürgető és aktuális feladat, a szervezet 1974 óta folyamatosan dolgoz ki és szervez különböző oktatóprogramokat ebben a régióban. A kurzusok a menedzsment-tréningektől kezdve a háziorvosi továbbképzéseken keresztül a gyermekgyógyászati rehabilitációig számtalan témakört és területet felölelnek. Egészségügyi menedzsment programjai átütő sikerrel zajlanak az európai országokban, hosszú távon nyújtva segítséget a kórházi középvezetők számára. Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban, Lettországban, Észtországban és Litvániában is több száz középvezető végezte el a speciális, egyénre, illetve intézményre szabott tréninget. A Project HOPE munkatársai a képzés egyik legkiemelkedőbb eredményeként és egyben hosszú távú célkitűzéseként tartják számon azt, hogy a különböző országokban szervezett kurzusok résztvevői egyfajta regionális hálózatot alkotnak, hiszen az elsajátított közös tudásanyagra építve egymás munkáját is támogatni tudják. * Az egészségügyi középvezetők képzésének programja az egészségügyi rendszerekben tapasztalható problémák hosszú távú, következetes megoldására helyezi a hangsúlyt. Programjai kiterjednek egészségügyi ellátó intézmények fejlesztésére, valamint az ápolók, orvosok, mérnökök és menedzserek képzésének valamennyi vonatkozására. Oktatási tevékenységének kiemelt területei között említhetjük az egészség- és betegségmegelőzést, a közösségi egészségügyi ellátást, a kórházi szakellátást, az egészségügyi menedzsmentet és az egészségpolitikát. A magyarországi képzésben 1999 és 2004 között 61 intézmény vett részt. A 2004-es évben öt olyan csoport volt, akik a programban már eddig is résztvevő intézményből érkeztek. Mellettük a program 15 új intézménnyel gazdagodott. A középvezető képző programon idén 60 egészségügyi vezető vett részt, ami 20 csoportot jelent. Ez a 20 csoport írásban is benyújtotta az általa kidolgozott projekt munkát. Közülük hat csoport munkáját értékelték bemutatásra méltónak a program előadói (Dr. Belicza Éva, Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának szaktanácsadója és Kullmann Lajos professzor az OORI igazgatója). Az egészségügyi menedzsment programjai átütő sikerrel zajlanak az európai országokban, hosszú távon nyújtva segítséget a kórházi középvezetők számára. Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban, Lettországban, Észtországban és Litvániában is több száz középvezető végezte el a speciális, egyénre, illetve intézményre szabott tréninget. A Project HOPE munkatársai a képzés egyik legkiemelkedőbb eredményeként és egyben hosszú távú célkitűzéseként tartják számon azt, hogy a különböző országokban szervezett kurzusok résztvevői egyfajta regionális hálózatot alkotnak, hiszen az elsajátított közös tudásanyagra építve egymás munkáját is támogatni tudják. További információval kézséggel áll rendelkezésére: Csima Eszter – Project HOPE 06-20-341-3287 Bódog Katalin – Johnson&Johnson/fama PR 368-90-38, 06-20-9681-009 IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER 29